2013. május 9., csütörtök

NavFree

NavFree

Ez az ingyenes program közelíti legjobban a profi navigációs szoftverek tudását. A térképek közül az OpenStreetMap-ét használja ez is és lehetőség van választott országok SD kártyára letöltésére. (Magyarország csak 32MB helyet igényel jelenleg.) Tehát a térkép része offline, a program tud is internetkapcsolat nélkül útvonalat tervezni. Tudja az alapvetően elvárható útvonal beállításokat is. Azonban egy ponton ez a program is elvérzik.
  • A program egyáltalán nem tud magyarul. Bár angolul a hangutasítások szépen működnek, de ez valószínűleg sok embert elriaszt a használatától, mert ráadásul elég változatos formában adja tudtunkra, hogy merre kell haladnunk. (Tehát nem teljesen elég, ha megtanuljuk, hogy a turn right azt jelenti, hogy fordulj jobbra, a turn left, pedig azt, hogy fordulj balra.)

Emellett én nem nagyon találtam Magyarországon olyan utcát, amelyben ismerte volna a házszámokat, csak keresztező utcára lehet rákeresni. Ez persze csak a belső keresőjére igaz, a beépített Google keresővel ugyanúgy megtalálhatjuk a házszámokat is, mint a Google Maps-en, azonban ennek használatához internetkapcsolat kell.
Ezeket a problémákat leszámítva az eddig tárgyaltak közül a leghasználhatóbb, offline ingyenes navigációs program Androidra. (Persze akinek a magyar nyelven kívül az összes többi nyelv kínai, annak valószínűleg ez kevés vigasz.)
Emellett a legfrissebb verzióba belekerült a Google Street View nézet támogatása, ami azért fontos, mert lett ez a funkció Magyarországon is engedélyezve. Nagyon látványos funkció, azonban természetesen internet kapcsolat nélkül ez nem működik.

Vissza az eredeti cikkre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése