2012. november 22., csütörtök

Root-olás és garancia

Sokan azért nem merik root-olni a telefonjukat, mert nem akarják elveszíteni a garanciát. Elvileg valóban garanciavesztést von maga után, azonban logikusan csak akkor, ha a szerviz bizonyítani tudja, hogy root-olás történt.

A legfontosabb alapelv, hogy igazából nem a telefont, hanem a rajta futó operációs rendszert root-oljuk. Ez azért fontos ebben az esetben, mert ez azt jelenti, hogy ha feltelepítjük valamelyik, a telefonhoz a gyártó, vagy szolgáltató által szolgáltatott eredeti ROM-ot, azzal biztosan visszaállítjuk az eredeti állapotot, eltüntetve ezzel a nyomokat. Tehát mielőtt beadjuk a szervizbe a telefont, csak ennyit kell tenni. Ha a telefonnak olyan problémája van, ami miatt ez nem lehetséges (mert mondjuk be sem kapcsol), akkor meg éppen a hiba az, ami elrejti a szerviz elől tettünket. Hiszen, ha a telefonunk odáig sem jut el, hogy ROM-ot cseréljünk rajta, akkor nagy valószínűséggel a szerviz is csak fődarab cserével tud élni. (Ami azt jelenti, hogy kicserélik a telefon belsejét. Azok az idők már elmúltak, amikor egy szerviz képes volt részegységek hibáinak felderítésére, javítására.)
Garanciavesztés miatt tehát gyakorlatilag felesleges aggódni. A félelem azonban már nem ennyire alaptalan abban az esetben, ha az abból fakad, hogy azt gondoljuk, a root-olás után a telefonon lévő összes program azt tehet, amit akar. Ez azonban azért nem teljesen igaz, mert amikor root-oljuk a telefont, akkor általában felkerül a telefonra a SuperUser nevű program is, amely külső szemlélő számára kb. úgy működik, mint egy tűzfal. Ha valamelyik program root jogot kér, akkor azt ez a program egy felbukkanó ablakkal jelzi és megkérdezi, hogy meg akarjuk-e adni a program számára a kért root jogosultságot.
Alapértelmezetten pedig természetesen egyik program sem kapja meg a jogot, csak amelynek ilyen direkt módon engedélyezed. Tehát csak arra kell figyelni, hogy a nagyon ismeretlen programoknak, amelyben nem feltétlenül bízunk meg, ne adjuk meg feltétlenül a jogosultságot.
Extrém esetben annak is van értelme, hogy egyik programnak sem adunk root jogot. Egyszerűen csak arra használjuk a root jogosultságot, hogy például Android Commander segítésével elérjük a /data partíció data nevű könyvtárát. Ez ugyanis azért fontos, mert a programok itt tárolják az adataikat, melyről így már mentést készthetünk. (Például Angry Birds esetén a highscores.lua fájl elmentésével őrizhetjük meg addigi eredményeinket, ha esetleg helyhiány miatt a program ideiglenes törlése válik szükségessé.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése